A lélek tudatos megismerésének útja, ahol önmagadra találsz.
Üdvözlünk a Spirológia oldalán!
A Spirológia egy olyan hely, ahol meg lehet állni. Ahol lehet szusszanni egyet. Ahol nem kell megfelelni, teljesíteni, sietni, csak jelen lenni – magadnak.
A Spirológia szó két szóból született:
„spiritus” – ami lelket, szellemet jelent,
és „logosz”, ami szót, értelmet, tanítást.
Együtt a lélek tudatos megismerésére és tanulmányozására hívnak.
Belső utazás tere, ahol találkozik az ősi tudás és a jelen pillanat bölcsessége. Itt lélektől lélekig kapcsolódunk – legyen az egy olvasott gondolat, egy kirakott kártya, vagy egy halk felismerés a csendben.
Hiszem, hogy mindannyian egy nagyobb egység részei vagyunk, és hogy minden, amit átélünk, azt a célt szolgálja, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz – és azon keresztül egymáshoz.
Kik állnak a Spirológia mögött?
Sallai Derka vagyok. Úton járó, aki figyel, érez és kérdez – önmagától, másoktól, az élettől. A spiritualitás négy éve tudatosan jelen van az életemben, de az érzékenység, a mélységre való vágy mindig is részem volt. Számomra a spiritualitás egy élő kapcsolat önmagammal és a létezéssel. Azt jelenti, hogy teljes elfogadásban vagyok azzal, ahol éppen tartok – az erősségeimmel, a kérdéseimmel, a hibáimmal és a fényemmel együtt. Hiszek abban, hogy az életet lehet egyre magasabb minőségben élni. Nem tökéletességre törekedve, hanem egyre mélyebb igazságban és jelenlétben.
Az út, amin járok, tele volt és tele van olyan pillanatokkal, amelyek formálnak: csendekkel, amelyekben meghallom a saját igazságomat; találkozásokkal, amelyek tükröt tartanak; és olyan kihívásokkal, amelyek rugalmasságra tanítanak.
Az elmúlt években egyre mélyebben tanultam meg kapcsolódni önmagamhoz: a testem jelzéseihez, az intuíciómhoz, a belső ritmusomhoz. Fontos számomra a tudatosság és az, hogy mindig legyen tér arra, hogy meghalljam, mi van valójában bennem. Úgy érzem, a legnagyobb ajándék az, amikor valaki visszatalál a saját középpontjához és én is ezen dolgozom minden nap.
Éliás Niki vagyok. Mindig nehéz pár mondatba sűríteni azt az utat, amit az ember bejár, de talán ez a lényeg: én is úton vagyok. A saját igazságomat, a saját növekedésemet keresem – és közben hiszek abban, hogy mindannyian valamilyen céllal érkeztünk erre a Földre. Nem azért, hogy több tárgyunk, több címünk vagy több szerepünk legyen… hanem azért, hogy lélekben gazdagabban, több erénnyel, tisztábban és szabadabban távozzunk, mint ahogyan megérkeztünk.
Kicsi korom óta valahogy mindig tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Négyévesen orvosi táskával szaladgáltam, és azt mondtam: „ha nagy leszek, meggyógyítok minden embert.” Ma már mosolygok ezen – nem pont így képzeltem akkor –, mégis azt érzem, hogy az akkori gyermek tisztán látta azt, ami bennem él: a segítés hívása, a lélek kísérésének szenvedélye.
Az elmúlt harminchét évben bejártam a saját belső utamat. Rengeteget tanultam, rengeteget dolgoztam magamon, és ma már érzem, hogy a tudás, a tapasztalat és a saját belső képességeim együtt adják azt a kísérőt, aki ma vagyok.
Nem tartom magamat sem gyógyítónak, sem mesternek. Egy ember vagyok az úton – ugyanúgy, mint te. De olyan ember, aki már talált gyökereket, amik megtartják viharban, és aki tudja: a nehézségek nem ellenségek, hanem kapuk a növekedéshez.
Hiszem, hogy ezt az utat nem lehet egyedül végigjárni. Hiszek a közösségek erejében, a megtartó körökben, a kapcsolódás gyógyító hatásában. Hiszek a hiteles jelenlétben, az önismeretben és mindenek felett a lélek szabadságában.